toyota ICL Autó

Eladták az 50 milliomodik Toyota Corollát

2021-08-30

A közelmúltban újabb mérföldkőhöz érkezett a világ legnépszerűbb autója: a Toyota Corolla eladásai elérték a bűvös ötvenmilliós határt. Mint a legtöbb valódi sikertörténet, ez is egyetlen ember álmával, merészségével és állhatatosságával vette kezdetét. Haszegava Tacuó nélkül a Corolla nem volna az, aminek megismertük, így a modell diadala egyben az övé is.

Alig pár hete gazdára talált az ötvenmilliomodik Toyota Corolla. A világon egyetlen más típus sincs, amely akár csak megközelítené ezt a darabszámot (a második helyen álló Ford F-széria jó tíz százalékkal lemaradva követi a Corollát). Persze ez a lenyűgöző mennyiség nem egyik napról a másikra jött össze: az első Corolla idén ötvenöt éve, 1966-ban lépett piacra.

Kevéssé ismert tény, hogy a Corolla közvetve az 1964-es, első tokiói olimpiai játékoknak köszönheti a születését. A látogatókra felkészülve a japán kormány jelentős mértékben kibővítette és feljavította a szigetország úthálózatát. A minőségi országutak és a vadonatúj autópályák lehetővé tették a modern alvóvárosok kialakulását, az ingázáshoz pedig megbízható, tágas, kényelmes és takarékos autókra volt szüksége a társadalomnak.

A Toyota előre megérezte a változás szelét, és vadonatúj családi modell fejlesztésébe kezdett, amely optimálisan töltötte ki a 800 köbcentis Toyota Publica és a kétszer akkora motorral szerelt Toyota Corona közötti piaci rést. Haszegava Tacuó, a projekttel megbízott főmérnök pontos koncepcióval fogott hozzá a fejlesztéshez. Annak idején az ő irányításával öltött testet az 1961-ben piacra bocsátott Publica is, amely elsősorban kedvező árával igyekezett meggyőzni a vásárlókat, ám ez meglehetősen fapadossá tette a modellt.

A hatvanas évek elején ez még tökéletesen kielégítette a keresletet, ám eltelt fél évtized, és az autó a mobilitás alapvető eszközéből státuszszimbólummá nőtte ki magát Japánban (és természetesen a bolygó szinte minden kontinensén). Az ügyfelek örömmel költöttek volna egy olyan autóra, amely őket és szomszédaikat egyaránt elvarázsolja, ugyanakkor sem megvásárlása, sem fenntartása nem kerül egy vagyonba.

Tacuó-szan ezért tudta, hogy minden téren felül kell múlnia a konkurenciát. Akkoriban Japánban a háromfokozatú, kormányoszlopra szerelt manuális sebességváltó volt a szokásos, Európában viszont már padlóra szerelt, négyfokozatú kéziváltókkal építették az autókat, így a Corollához is ilyet terveztek, méghozzá teljesen szinkronizált kivitelben. A kompakt kategóriában akkoriban általános 1,0 literes motor helyett pedig egy 1,1 literes blokkot terveztek – ez ugyan magasabb adósávba sorolta a típust, ám a nagyobb lökettérfogat és a bámulatos 60 lóerős teljesítmény varázsa miatt ez sem tántorította el a vevőket.

A hajtáslánc felfelé pozicionálásával persze más tervei is voltak a Toyotának: a kezdetektől fogva úgy képzelték, hogy a Corollával fogják meghódítani a világot. Ezért is kapott az akkoriban rendkívül fejlettnek számító MacPherson első rugóstagokat a modell. A konstrukció modern volt, helytakarékos, kis tömegű és olcsón gyártható, ám jóval bonyolultabb, mint bármi, amit a Toyota addig épített. Két és fél évig tartott, amíg sikerült tökéletesíteni a szerkezetet; a kezdeti kudarcokon Tacuó-szan kitartása és lelkesedése segítette át a csapatot.

A Corolla nem csak mechanikájában volt előre mutató, de helykínálatában, üléseinek kényelmében, és formavilágában is. Az első üléseket 12 centiméteres úton lehetett tologatni, a háttámla 16 fokozatban, egészen vízszintesig volt állítható. Kartámasz és rádió is került az autóba, amelynek dinamikus, mégis barátságos vonalvezetése a gyári ismertető szerint az ősi japán esztétikai értékeket tükrözte; a vevők inkább egy csinos hölgy idomait látták bele a domborulatokba.

A két- és négyajtós szedán, valamint a kétajtós kombi karosszériákkal a típus minden létező igényt kielégített. Sőt, ezen is túlment: amíg a Corollán be nem vezették, a japán vásárlók el sem tudták képzelni, milyen praktikus és biztonságos dolog a tolatólámpa, mennyivel könnyebb szimmetrikus tollú kulccsal nyitni az ajtózárat. A vészvillogó koncepcióját ugyancsak a Corolla honosította meg a japán piacon.

Ahhoz persze, hogy a Corolla a nemzetközi porondon is sikeres lehessen, ennél jóval több kellett. Az új modell ezért minőségében és biztonságában is vadonatúj színvonalat képviselt. A főmérnök újszerű, rendkívül szigorú pontozási rendszert dolgozott ki, amivel a gyártósorról legördülő járművek minőségét értékelték. A Corolla esetében az összes vizsgált szempont átlagos értékének magasabbnak kellett lennie a Toyota által meghatározott normák átlagánál, amelyek már ekkoriban sem voltak alacsonyak.

Leegyszerűsítve ez annyit jelentett, hogy a Toyota papíron megtervezte a tökéletes autót, a gyárnak pedig ennél is jobbat kellett készítenie. Ami a biztonságot illeti, első tárcsafékek, megerősített szélvédő, ütésre leváló visszapillantó tükrök, kétfokozatú ablaktörlő, ütéselnyelő kormánykerék és -oszlop, fejtámla, valamint kézifék visszajelző lámpa is került az autóba.

Ezek után érthető a Toyota önbizalma: amikor bemutatták az autót, havi 30 ezer darab eladását prognosztizálták, miközben akkoriban a gyár havi eladásai összesen nem haladták meg az 50 ezer darabot. Maga a típusnév is virágzó sikereket jósolt a modellnek: a corolla latinul annyit tesz, sziromkoszorú.

A Toyota külön kiállítást szervezett a Corolla bemutatására; a rendezvényt 1,3 millióan keresték fel, igazolva a vállalat azon meggyőződését, hogy a piacnak ugrásszerű, forradalmi változásra volt szüksége. A korabeli beszámolók szerint ahol megjelent az autó, kisebbfajta csődület támadt körülötte. Magasabb költségek ide vagy oda, három év elteltével a Corolla lett Japán legnépszerűbb autója. Azt pedig, hogy idővel a világ legnagyobb számban eladott gépkocsija lesz, legfeljebb Haszegava Tacuó remélte titkon, a többi már történelem.

További hírek

2021-10-11 Világrekordot állított fel a Toyota Mirai

Az új Toyota Mirai beírta magát a Guinness Világrekordok könyvébe azzal, hogy egyetlen, ötperces üzemanyagtöltéssel 1359 kilométert tett meg. Ez a legnagyobb távolság, amelyet hidrogén üzemanyagcellás járművel újratöltés nélkül valaha megtettek.

2021-09-30 Itt az új Toyota RAV4 Adventure

A Toyota az új RAV4 Adventure modellváltozattal fokozza tovább a RAV4 SUV képességeit. Az új orrkialakítás, az első és oldalsó toldatok, valamint az új higanyszürke tetőszín marcona stílust kölcsönöz az autónak. Ezenkívül alapfelszereltség a hibrid hajtáslánc intelligens összkerékhajtással.

2021-07-13 Hibrid hajtásláncot kaphat a Toyota Hiace

Kétliteres plug-in hibrid hajtáslánccal bővíti az új generációs Hiace könnyű haszongépjármű választékát a Toyota. A teljesen átdolgozott modell a tervek szerint két éven belül forgalomba kerül.

2021-06-10 Masszívabb hatást kelt az új Toyota Land Cruiser

A Land Cruiser név körül van egy kis kavarodás a Toyotánál. Amit Európában így hívnak, az a cég terepjárói közül a kisebbik, és másutt Land Cruiser Prado néven ismert – ezt épp tavaly újították meg. Most pedig a nagyobbik Land Cruisernél jött el a generációváltás ideje.

2021-05-19 Gyanús, hogy kategóriaelső lesz - Toyota Yaris Cross

A terasz előtt állt a két esőmosta Yaris Cross: a Toyota, számítva arra, hogy az autó a szegmens egyik legnépszerűbb darabja lesz, nem játszotta ki a Chokito kártyát, nem lett direkt furcsa, mint mondjuk a 4-es Prius vagy az első Mirai.

2021-04-05 Itt az új Hacsi, a Toyota GR 86

Megcáfolhatatlan a tény, hogy Aiko Toyoda tartja az ígéretét, miszerint kigyomlálja a Toyota menüjéről az unalmas fogásokat. A tengernyi hibrid mellett pedig könnyen elférnek az olyan modellek, amire az autóbolondok igazán vágynak és a jövőben is vágyni fognak.

2021-03-04 A Toyota Camryből is készülhet sportváltozat

A Gazoo Racing japán kínálatában megjelentek a Toyota Camry-hez kínált GR Parts optikai kiegészítők és tartozékok. Innen pedig már csak egy lépés, hogy a gyár felvegye a palettájára a Camry GR Sport változatot.

2021-02-01 Akár driftelésre is képes a Toyota önvezető-technológiája

A Toyota fejlett technológiai kutató intézete mesterséges intelligencia alkalmazásával igyekszik olyan tökéletessé tenni a vállalat autonóm mobilitási rendszerét, hogy az ne csupán olyan finoman és biztonságosan vezessen, mint bármely tapasztalt, rutinos sofőr, hanem akár a versenypályán is helyt ál...

2021-01-15 A Toyota szerint ilyen egy utcai alapú versenyautó

Ha a Le Mans Hypercar szabályzattól valaki azt várta, hogy autószerűbb gépek küzdenek majd a hosszú távú sportkocsiversenyeken, annak a Toyota mindenképp csalódást fog okozni. Az új autójuk ránézésre, hangulatra biztosan nem különbözik azoktól, amelyekkel eddig versenyeztek.

2020-12-09 Vadonatúj, akkumulátoros elektromos hajtású SUV modellel jelentkezik a Toyota

A mára Európában több, mint 50%-ban öntöltő hibrid elektromos autókat értékesítő Toyota egy elődmodell nélküli akkumulátoros elektromos SUV bemutatását ígéri néhány hónapon belül, amely a részben van teljesen elektromos autók fejlesztésében élen járó autógyártó forradalmi, rendkívül rugalmasan haszn...

2020-11-16 Ezzel megy a Dakarra a Toyota

Januárban Szaúd-Arábiában már ezzel az új géppel indul a négy gyári páros. A legfontosabb változás persze formai, az autó maga nem sokat változott, amióta 2018-ban bemutatkozott.

2020-10-12 Hidrogénhajtású Toyota márkájú autót kapott Ferenc pápa

Ferenc pápa járműflottája újabb autóval bővült: megkapta ajándékba azt a Toyotát, amellyel tavaly novemberben japán látogatásán közlekedett.

2020-09-16 Az új Toyota Yaris a világ legbiztonságosabb kisautója

Huszonhárom év után megújult az Euro NCAP félátfedéses frontális ütköztetési szabványa. A vadonatúj Toyota Yaris pedig nem csak ezt a különösen szigorú tesztet teljesítette ragyogóan, de a világon elsőként kínál megnyugtató megoldást egy gyakori és igen veszélyes sérülésre.

2020-08-24 Bemutatkozik a Toyota RAV4 Hybrid Black Edition

A világ legnépszerűbb SUV-ja, a szegmensének értékesítéseit hazánkban is vezető Toyota RAV4 várhatóan idén októbertől új, különleges változattal debütál.A sláger SUV egyedi változatát robosztus erőt sugárzó, egytónusú külső-belső színvilág jellemzi: az Éjfél Fekete karosszéria, a fekete hűtőrács, al...

2020-07-01 AZ ŰRVERSENYBE IS BESZÁLLNA A TOYOTA

A környezetbarát részben vagy teljesen elektromos meghajtások, az önvezető technológiák, valamint a robotika és a mesterséges intelligencia területén is vezető fejlesztőnek számító Toyota már tavaly bejelentette, hogy egy holdjáró fejlesztésével részt vesz a Japán Űrkutatási Ügynökség 2029-re tervez...

2020-06-05 IDÉN ŐSSZEL ÉRKEZIK A VADONATÚJ TOYOTA HILUX

A világ kedvenc pickupja, a január és május közötti kivonásokkal tisztított magyarországi újautó piacon is 36,7%-os piaci részesedéssel első helyen álló Toyota Hilux új generációval debütál idén ősszel.

2020-05-08 NÉGYKEREKES, 261 LÓERŐS, VÉRBELI UTCAI VERSENYAUTÓ LESZ A VADONATÚJ TOYOTA GR YARIS

A Rally Világbajnokság tüzében kovácsolták – fogalmaz a Toyota a vadonatúj GR Yarisról az ősszel érkező vérbeli utcai versenyautót bemutató videóban, és valóban, semmi nem írja le jobban az autógyártó WRC-be történt 2017-es visszatérése óta egy konstruktőri és egy versenyzői világbajnoki címet szerz...

2020-04-20 GAZDÁRA TALÁLT A 10 MILLIOMODIK TOYOTA RAV4

10 millió darabos eladásával új mérföldkőhöz érkezett a Toyota úttörő SUV-modellje: a tekintélyes mennyiség 26 évet és öt modellgenerációt ölel fel. Több, mint negyed évszázda, kategóriateremtő modellként a Toyota RAV4 alapozta meg a kompakt, városi SUV-k piacát, ahol azóta is világszerte a legnéps...

2020-03-23 Üzemanyagcellás teherautót mutatott a Toyota

Bár a személyautók esetében viszonylag egyértelmű, hogy az elektromos hajtás válthatja a belső égésű motorokat, a teherautók esetében könnyen lehet, hogy a hidrogénhajtás lesz a jó megoldás.

2020-02-18 KOMOLY ÚJDONSÁGOKKAL KÉSZÜL A TOYOTA A 2020-AS GENFI AUTÓSZALONRA

A környezetbarát öntöltő hibrid elektromos modelljeinek köszönhetően az idei évben életbe lépő szigorodó európai emissziós szabályozásoknak is könnyűszerrel eleget tevő Toyota a 2020-as Genfi Autószalonra is komoly újdonságokkal készül.

2020-01-09 2021-BEN KEZDI ÉPÍTENI A JÖVŐ VÁROSÁNAK PROTOTÍPUSÁT A TOYOTA

A Toyota a világ legnagyobb tech rendezvényén, a Las Vegas-ban megrendezésre kerülő a CES fogyasztói elektronikai kiállításon jelentette be, hogy 2021-től Japánban, a Fuji hegy lábánál található 175 hektáros területen építi meg a jövő városának prototípusát. Az Összefont Város elnevezésű település ö...

2019-12-17 ÚJ SPORTMODELL ÉRKEZIK A TOYOTA YARISBÓL

A Rally Világbajnokságban (WRC) 2018-ban konstruktőri, 2019-ben egyéni világbajnoki címet szerző Toyota Yaris versenygép a nagysikerű limitált szériás Yaris GRMN után újabb utcai sportautót inspirált. A GR Yaris néven érkező új sportautót a Toyota a január 10-12-én a Tokióhoz közeli Makuhari Messe k...

2019-11-20 LOS ANGELESBEN BEMUTATKOZOTT A VADONATÚJ TOYOTA RAV4 PLUG-IN HYIBRID

A Los Angelesi Autószalonon áll először reflektorfénybe a RAV4 Plug-in Hybrid: a vadonatúj modell a világ legnépszerűbb crossovere, egyben a Toyota Corolla után a világ legnagyobb darabszámban eladott autója, a RAV4-sorozat csúcsmodellje és a Toyota hibrid-kínálatának zászlóshajója.

2019-10-17 MEGMUTTATTA AZ EGY ÉV MÚLVA ÉRKEZŐ VADONATÚJ YARIST A TOYOTA

A szegmensében a környezetbarát öntöltő hibrid elektromos hajtást elsőként meghonosító Toyota Yaris Európa és Magyarország egyik legnépszerűbb kisautója, a japán autógyártó ugyanakkor leleplezte a slágermodell közel egy év múlva érkező új generációját.

2019-09-06 VADONATÚJ GLOBÁLIS KISAUTÓ PADLÓLEMEZT MUTATOTT BE A TOYOTA

A Toyota a kisautóknál is meghonosítja az új generációs globális padlólemez (TNGA – Toyota New Global Architecture) koncepciót a vadonatúj GA-B padlólemez bemutatásával. A vadonatúj, a magabiztos és természetes vezetési élmény nyújtására tervezett padlólemez intelligens térkihasználása révén nagyfok...

2019-08-08 FELPÖRÖGNEK A TOYOTA ROBOTIKAI FEJLESZTÉSEI

A részben vagy teljesen elektromos meghajtások, a mesterséges intelligencia, a mobilitási szolgáltatások és a robotika területén is vezető fejlesztőnek számító Toyota Embereket Segítő Robotját alapként használva az autógyártó és a Preferred Networks saját technológiái megosztása révén felgyorsítja a...

2019-07-25 HÁROM TOYOTA ÉS EGY LEXUS MODELL A PLAYBOY ÉV AUTÓJA JELÖLTEK KÖZÖTT

Egy férfi számára az autó nemcsak közlekedési eszköz: önkifejezés, felelősség, büszkeség, örömforrás. Minden, ami egy XXI. századi Playboy számára is fontos.

2019-07-02 TOYOTA SPORTAUTÓ DÖMPING GOODWOODBAN

Július 4-7. között megrendezett legendás Goodwood Festival of Speed látogatóit igazi Toyota sportautó dömping várja: az érdeklődők testközelből csodálhatják meg a Toyota legjobb versenygépeit, rallyautóit és országúti modelljeit.

2019-06-06 A VADONATÚJ TOYOTA COROLLA VALÓSÁGGAL BEROBBANT AZ EURÓPAI PIACRA

A mértékadó JATO közzétette az áprilisi európai újautópiacra vonatkozó elemzését, amelyből kiderül, hogy értékesítésének első hónapjában a vadonatúj Toyota Corolla gyakorlatilag felrobbantotta az európai piacot.

2019-05-29 MINDEN NÉGYZETCENTIMÉTERÉBEN ESSZENCIÁLIS SPORTAUTÓ A VADONATÚJ TOYOTA SUPRA

17 év után elemi erővel támadt fel az egykori ikon: a Toyota sportautó-hagyományainak modern megtestesülése a vadonatúj GR Supra. A modell formavilágát a “Sűrített extremitás” jellemzi: kompakt és erőteljes, nyers és lenyűgöző. A lélegzetelállító külső formavilág ugyanakkor az azzal tökéletesen harm...

2019-04-24 IDÉN IS KÉSZÜL KÜLÖNLEGES KIADÁS A TOYOTA HILUXBÓL

Tavaly az akkor 50 éves fennállását ünneplő pickup-legenda Toyota Hilux több különleges kiadással is jelentkezett, ami úgy tűnik bevált a szegmensének értékesítéseit Magyarországon is vezető modellnek.

2019-04-05 ÚJ KISMÉRETŰ ÁRUSZÁLLÍTÓVAL TÁMAD A TOYOTA: JÖN A PROACE CITY

A Toyota vadonatúj európai városi kisáruszállítója, a kompakt PROACE CITY április 30-án áll először reflektorfénybe a Birminghami Haszongépjármű Szakkiállításon.

2019-03-01 Ő LEHET A GT VERSENYEK ÚJ SZTÁRJA? GENFBEN DEBÜTÁL A TOYOTA GR SUPRA GT4

A 2019-es Genfi Autószalonon tartja világpremierjét a vadonatúj Toyota GR Supra GT4 tanulmányautó, amelyek úgy terveztek és fejlesztettek, hogy tökéletesen megfeleljen a nemzetközi GT4 versenyszabályoknak. A Toyota GR Supra GT4 tanulmány célja, hogy bemutassa, hogyan szolgálhat az új Supra megfizeth...

2019-02-11 A 2019-ES GENFI AUTÓSZALONON MUTATKOZIK BE AZ ÚJ TOYOTA AYGO X-STYLE ÉS X-CITE

Március elején, a Genfi Autószalonon mutatkoznak be a Toyota városi kisautó sikermodellje, az AYGO Special Edition sorozatának legújabb tagjai, az x-style és az x-cite modellváltozatok. Az x-style Fehér fényezését Nepálsárga motoros mozgatású vászontető és Sötét Narancssárga elemek egészítik ki.

2019-01-23 SPORTTÖRTÉNETÉNEK LEGSIKERESEBB SZAKASZÁBAN A TOYOTA?

A Toyota tavaly és idén sosem látott sikerszériát könyvelhetett el valamennyi kiemelt motorsportban, amelyben képviselteti magát: a motorsport területén rendkívüli hagyományokra visszatekintő autógyártó 2018-ban története során immáron negyedszer (1993, 1994, 1999, 2018) hódította el a Rally Világba...

2018-11-19 ELKÉPESZTŐ SIKER: MÁSODIK ÉVADÁBAN MEGNYERTE A RALLY VILÁGBAJNOKSÁGOT A TOYOTA

A tavaly a rally világbajnokság (WRC) mezőnyébe 17 év kihagyás után visszatérő TOYOTA GAZOO Racing World Rally csapata a visszatérést követő második évben stílusosan nyerte a FIA Rally Világbajnokságot az autógyártók mezőnyében, hiszen az Ausztráliában megrendezett utolsó fordulót Jari-Matti Latvala...

2018-10-16 A BIZTONSÁG És VEZETHETŐSÉG ÚJ SZINTJÉT KÍNÁLJA A VADONATÚJ TOYOTA RAV4

A Párizsi Autószalonon leleplezett a legújabb generációs környezetbarát hibrid elektromos hajtás mellett meggyőző offroad képességeket is kínáló új generációs Toyota RAV4 dinamikus tulajdonságainak alapja a vadonatúj TNGA (Toyota New Global Architecture) padlólemez, ami olyan előnyöket biztosít, min...

2018-09-04 ÍME A JÖVŐRE ÉRKEZŐ VADONATÚJ TOYOTA COROLLA TOURING SPORTS

Mindössze néhány nappal azután, hogy a Toyota bejelentette, hogy a jövő tavasszal érkező vadonatúj Corolla generáció három karosszéria változatban, ötajtós, szedán és kombi modellként is elérhető lesz, megérkeztek az első képek az utóbbiról.Az ötajtós változat formáját már az idei Genfi Autószalonon...

2018-08-28 EGÉSZ PÁLYÁS LETÁMADÁSRA KÉSZÜL AZ ÚJ COROLLÁVAL A KOMPAKT SZEGMENSBEN A TOYOTA

A világ legzöldebb és leginnovatívabb autógyártójának tartott Toyota bejelentette, hogy a forradalmi New Global Architecture (TNGA) padlólemezre épülő, jövő tavasszal érkező új generációs középkategóriás (kompakt) modellcsaládot világszerte egységesen Corolla néven mutatja majd be.

2018-07-19 AZ ÖSSZEKAPCSOLT JÁRMŰVEK ADATAI ALAPJÁN TÖRTÉNŐ ÚTKARBANTARTÁS LEHETŐSÉGÉT TESZTELI A TOYOTA

A világ leginnovatívabb autógyártójának tartott Toyota a központjának otthonául szolgáló Toyota Cityvel közösen elkezdi az összekapcsolt járművek adatai alapján történő útkarbantartási ellenőrzések próbaüzemét. Ez a próbaüzem méri fel, hogy az egyes utakra kiszámított állapotromlási indexek összhang...

A böngészője elavult!

A tökéletes böngészési élmény eléréséhez, kérjük töltse le a Google Chrome / Firefox böngészők valamelyikét.

Google Chrome Mozilla Firefox

×